KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL?

Tanmese:

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer  a barátjának:

- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.

A fiú megkérdezte: - Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta a  lányt. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.

A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'

Köszönöm ezt a tanmesét a szerzőjének és azoknak, akiken keresztül eljutott hozzám!

Ez a történet is megmutatja, hogy mi a különbség a Valóság (tények) és az elhitt gondolatok (hiedelmek) között. Ha Valóság szempontjából kicsit ’szétszedjük’ a történetet, megláthatjuk, hogy az ellenállásunknak milyen következményei lehetnek és azt is, hogyha megvizsgáljuk a feszültséget szülő gondolatainkat, akkor hogyan élhetjük meg ugyanazt a valóságot.

Nézzük végig:

1.      A lány gyűlölte magát a vaksága miatt. Ellenáll a valóságnak, hogy ő vak és felbukkannak benne a gondolatok: Nem kellene vaknak lennem. Látóként jobb lenne élni. Még a kedveséhez is hozzámenne, ha látna. A gondolatok nyomában meg jönnek a társított érzelmek (gyűlölet), érzetek és persze újabb gondolatok és érzelmek újra és újra. Egészen addig, amíg meg nem vizsgájuk a kiváltó okot, az elhitt gondolatot. Az ilyen stresszes gondolatok annyira leszűkíthetik a látókörünket, hogy észre sem vesszük, azt ami van. Például, hogy van kedvesünk, aki szeret és akit szeretünk.

2.      A lányt sokkolta a fiú vaksága. Akár ennyire is blokkolhat minket egy történet (jelen esetben a fiú vaksága). Hogy észre sem veszünk egy olyan evidenciát, hogy a kedvesünk nem volt vak. És azáltal, hogy ’nem számított rá’, tehát olyan történettel, gondolatokkal élt, hogy a fiú látó, megint szembekerült a valósággal. Újabb stresszes gondolat, újabb ’negatív’ érzelmek és újra a valóságtól távoli álomvilágban találja magát. A zárt elméje pedig csak arra volt képes, hogy visszautasítsa a fiút.

3.      A fiú története pedig az volt, hogyha a szeme világát a kedvesének adja, hozzá megy feleségül. Az ő érzelmeiről itt nem volt szó, de kis fantáziával és tapasztalattal könnyen kitalálhatjuk, hogy miket is érezhetett.

És megnézhetjük a hiedelmeik nélkül is:

A lány nem tudja elhinni, hogy látóként jobban érezné magát, és azt sem tudja elhinni, hogy a fiú önkéntes vakságával valami baj lenne. Amikor nem állok ellen a valóságnak, kinyílok és meglátom, megélem a jelen pillanatot. Észreveszem annak tágasságát. Áramlok vele és így élhetem át. Az ellenállással az ellenállást élhetem meg. Ez nem jobb vagy rosszabb. Egyszerű jelenLÉT. Amíg ellenállok, addig az VAN. Amikor észreveszem, hogy ellenállok, az VAN. Amikor áramlok, amikor megkérdőjelezem és már nem hiszem el a gondolatokat, az VAN. A stresszes gondolatok megvizsgálása rámutat az ítéleteimre és azok hamisságára. Elvisz ahhoz az Énemhez, akiben nincsenek ítéletek és feszültség nélkül éli azt, ami VAN.

Nyitott elmével a fiú odaadhatta volna az egyik szemét és mindketten látva egy másféle Valóságba kerültek volna.

Ha kíváncsi vagy a nyitott elmével tapasztalható valóságra, nézz körül az ÖnMunka által nyújtott lehetőségek világában!

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. 2012. október 27-28. (jelentkezési határidő: október 5.) Két külön helyszín: Budapest és Debrecen.

Bővebb információ ITT vagy ITT

PÁRKAPCSOLAT

Párkapcsolat. Nem vagyok nyelvész, mégis gyakran elgondolkozom szavakon.

A pár az pár. Kettő. Én és a Másik. Csak annyi jut eszembe róla, hogy kiegészíti, segíti egymást. Közös az életük vagy közösen élik az életüket?!

A kapcsolat már összetettebb. Kap. Kapcsolódik. Aki elfogad. Jön felé valami – kap – és nem áll neki ellen, elfogadja, befogadja. Ergo kapcsolódik. Ha nem áll ellen, kapcsolódik.  

Párkapcsolatban – ez alapján – kapcsolódok a Másikhoz, ő meg hozzám. Kapok és befogadok és viszont. Na, itt ér véget a halivudi álomtörténet. Rendező azt mondja: Ilyen szép az élet.

Mi van, amikor ez az idealisztikus kép összetörik? Mi van, ha azt gondolom: Nem kapok vagy a Másik elvárja, hogy adjak. És jönnek a társított történetek: Nem is szeret! Mindig piszkál! Mártírkodik! Valami baj van velem! Nem tudok párkapcsolatban élni! Nem tudok a Másik nélkül élni! … és így tovább. Rengeteg történetünk lehet.

Bontsuk ezt le egy kicsit jobban. Vizsgáljuk meg, hogy hol is van itt a bibi!

Tehát adott egy adó-kapó, befogadó párkapcsolati sztori. Minden szép és jó és egyszer csak valami megváltozik. Nem tudok adni vagy nem kapok, nem tudok befogadni vagy a Másik nem tud. Mi történt? A tapasztalatom egyre inkább azt mutatja, hogy a kulcs a kisgyerekkorban található. Akkor hittünk el minden történetet. Kicsit egyszerűsítve: minden gondolatot, szót és értelmezést. Gyerekként láttuk, hallottuk, hogy milyen is a Párkapcsolat, Anyu és Apu hogyan is csinálja ezt a dolgot. Szépen belénk ívódott. Ki kell hangsúlyoznom, hogy: ÁRTATLANUL hittük el ezeket a történeteket. Nem tudtunk másképp tenni. Úgy tűnik gyerekként – tiszta, gondolatoktól mentes, üres fejjel – ez az egyetlen lehetőségünk. Megjegyzem, ez nem azt jelenti, hogy a szülők hibásak. Hiszen ők hasonlóképpen gyerekként hittek el minden egyes gondolatértelmezést. Ezek szerint ez, ebben a formában, így működik. (Nem megyek bele, hogy mi lenne, ha egy szülő megvizsgálva minden értelmezését, letisztulva azoktól vállalna gyereket és nevelné fel. Így milyen gyerekké válna!? Nem tudom.) Amit most tehetünk, az az önvizsgálat. Ezzel láthatjuk meg, hogy miket is hittünk el például a PÁRKAPCSOLATról. Mit csinált-mondott      Apu, Anyu és hogyan is értelmeztük, értelmezzük ezeket a mai napig.

Ha van feszültség a párkapcsolatodban, lehet, hogy pont most jutsz el idáig: Már annyira zavar, hogy valamit tennem kell! Ekkor segíthet a gondolatok megkérdőjelezése.          

Nézzünk meg   egy konkrét, stresszes gondolatot a témában.

A PÁROMNAK JOBBAN KELLENE FIGYELNIE RÁM

IGAZ EZ?

Nem. Úgy tűnik, ebben a helyzetben éppen nem kellett, mivel nem is tette.

MI ZAJLIK BENNEM?

Elszomorít, hogy nem érdeklem. Hogy nem vagyok fontos neki. Ilyenkor én sem figyelek rá és sajnálom magam, hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Nem tudok közelíteni hozzá vagy kezdeményezni a békülést. Attól félek, hogy kiderül, nem is szeret igazán, csak nincs más, akivel lehet.

KI LENNÉK A GONDOLAT NÉLKÜL?

Felszabadult. Ha nem tudom elhinni, hogy nem figyel rám, akkor csak úgy vagyok vele. És jól vagyok magammal is. Akár megkérdezhetem, hogy mire figyel, mi jár a fejében vagy megoszthatom azt, ami éppen velem van. Ilyen szabadsággal bármit tehetek.

MEGFORDÍTÁSOK

+A páromnak nem kell jobban figyelnie rám.

- Hiszen éppen másra figyel.

- Arra kell a figyelmét fordítania, amit éppen csinál. Több dologra figyelve, valószínűleg kevésbé lehet.           

- Így megtapasztalhatom magamat a figyelme nélkül. Ráláthatok, arra, amire őt használom. Történetesen, hogy a figyelmén keresztül akarom érezni a szeretetét.

+A páromnak jobban figyelmen kívül kell hagynia.

- Ez erősebb. Még inkább azt mutatja, hogy milyen mértékben függ a boldogságom tőle.

+Nekem kell jobban figyelnem rá.

- Ez még igazabb. Amikor azt hiszem, hogy ő nem figyel rám, akkor én sem rá figyelek, hanem el vagyok foglalva a szenvedésemmel.

- Sokszor nem is hallom meg, amit mond.

- Sőt, olyan is előfordult már, hogy tudatosan nem figyeltem rá.           

+Jobban kell figyelnem magamra.

- Elsősorban, amikor szenvedek. Jobban kell figyelnem, hogy éppen melyik gondolatokat hiszem el.

- Amikor fáradt vagyok, hogy pihenjek.

- Amikor nem tudok nemet mondani, pedig inkább azt tenném.       
                                                                    

TELJES ÉLET

„Elképesztő, mi minden történik, amikor az elme kinyílik!” (Byron Katie)

Teljes élet… Mi az? Milyen az?

Teljes élet - ha a szavakból indulok ki - olyan, amiből nem hiányzik semmi. Ez ellentmondásos, hiszen akkor hiány nélkül nincs (értelmezhető) teljesség. A teljesség meg nem teljes, ha hiányzik belőle valami. Tehát nincs teljes élet és az ellenkezője is igaz: az élet csak teljes lehet.

Honnan tudhatod, hogy Te, vagy egy számodra fontos ember teljes életet él-e? Nézd csak végig tételesen, milyen elvárásokat támasztasz az élet felé, ha a „teljes” élet elérésére törekszel, és mennyire reménytelen, hogy bármikor is minden pont megvalósuljon ezekből viszonylag egy időben és térben. Milyen hosszú a listád? Hány ponton akadályozod magad abban, hogy itt és most szeresd az életedet, és ugyanezt meg tudd tenni egy másik ember látszólag „nem teljes” életével? Írj egy listát erről.

Igen, tudom, azt gondolhatod, hogy tutira meghibbantam. Pedig mindössze arra kívánom felhívni a figyelmedet, hogyan elégedetlenkedsz még mindig azzal, ami van, hogyan vágysz valami olyasmire, ami szerinted teljesebbé és boldogabbá tenne, hogyan vagy ellenállásban azzal, ami épp most van, és mennyi energiád megy el minderre. Pedig az életed az, ami épp most van. Nem az, amit elképzelsz magadnak. A kreatív életenergia nem az ellenállásból, hanem a teljes megélésből fakad. Annak a teljes megéléséből, ami épp van. És abból, hogy megengedem másoknak is, hogy úgy éljék az életüket, ahogy épp teszik, hisz nyilván nekik ez az útjuk, és nem véletlenül járnak rajta. Mint ahogy én sem az enyémen. Már amennyiben megengedem magamnak, hogy járjak rajta, végigmenjek rajta, tudatosan, figyelemmel, örömmel, hálával. Még akkor is, ha ez a jól-tudom elme szempontjai szerint „nem teljes”.

A teljességet épp a jól-tudom elme által diktált szempontok és elvárások takarják el előled. Az életed mindig minden pillanatban teljes. Nem tud épp másmilyen lenni, mint amilyen. Megértheted és megélheted ezt a legmélyebb szinten, vagy harcolhatsz ellene; a boldogságod vagy szenvedésed mindössze azon múlik, melyik hozzáállást választod.

Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy a következő videót belinkelhetném ehhez a bejegyzéshez. Teljesen igaza van! Köszönöm Kriszti!

Az alábbi videón Katie segít felismerni, hogy a férfi húga, miképp tükrözi azt, ahogyan ő maga maga él. A film végén rádöbben, hogy a húga teljesen más, mint ahogyan gondolta. Az elme egy vetítőgép. A történeteinket vetíti. Azokat a történeteket, amik az életünk során ráégtek az elme filmtekercsére. Azokat a történeteket, amiket - megkérdőjelezés nélkül - elhittünk. Ez nem baj! Nem volt választásunk, hogy elhiggyük-e vagy sem. Most van választásunk abban, hogy megvizsgáljuk a történetünket vagy sem. És még ez sem igazán 'választás' kérdése. Megvizsgáljuk vagy nem. Ennyi. A Valóság ennyi: igen vagy nem. Nincs hiba. Mindkettő teljesen rendben van.

Byron Katie - 'Teljes életet kéne élnie' video

SZEPTEMBER 7.-ÉN ESTE 7-10 ÓRÁIG SZENTENDRÉN VIZSGÁLJUK MEG A TÖRTÉNETEINEK, AKÁR A TELJES ÉLETTEL KAPCSOLATBAN IS :-)

NEM LEHETEK FÁRADT

Igaz ez?

Nem. Sokszor az vagyok.

Hogyan reagálok erre a gondolatra?

Zavar, hogy elfáradok. Fiatalabban talán kevésbé fáradtam el és sosem zavart, egyszerűen pihentem. Úgy érzem öregszem.

Próbálok úrrá lenni a fáradtságon. Jár az agyam, hogy mit kéne tennem, hogy kevésbé legyek fáradt. Kevesebbet és táplálóbbakat kellene ennem. Böjtölnöm kéne, az már többször feltöltött energiával.

Befordulok, azt mondom magamnak, hogy ’Nagyon fáradt vagy pihenj!’ és azt, hogy ’Legyél pároddal, foglakozz a gyerekeiddel!’, ’ÖnMunkázz!’, ’Gyakorolj!’ (dobon). Ez feszültséget szül.

Nem szeretem, hogy elfáradok. Napi 48 órát is simán kitöltenék. Lemaradok dolgokról, amíg pihenek, alszok.

Ostorozom magam, hogy nem egyvalamivel foglakozom mélyebben (az elmélyülés már többször feljött), hanem több dolgot szeretnék párhuzamosan, mélységében csinálni.

Néha félek, hogyha nem pihenek megbetegítem magam, tönkreteszem a családi életem és végül egyedül maradok. Akkor aztán lesz időm magamra, de az egyedülléttől is van némi szorongás bennem.

Ilyenkor evésbe menekülök, attól még fáradtabb leszek és elalszom.

A szervezetem dolga, hogy fáradt.

Néha magam is meglepődöm, mert a legnagyobb fáradtság közepette megmozdulok és azt veszem észre, hogy elillant a fáradtság.

Nagyobbik lányomban nagyon zavar, hogy állandóan fáradt és mindig pihen. Hétvégén délig alszik. Persze bulizni nem fáradt. Jó kis tükör!

Ki lennék a gondolat nélkül?

Könnyű. Könnyedén fáradt, aki egyszerűen pihen. Szeretném a fáradtságot, szeretnék pihenni.

Megfordítások:

1. Lehetek fáradt.

·         Fizikai munkát végzek.

·         Hiszen elfáradok.

·         Sokszor azt veszem észre, hogyha valami megoldáson töröm a fejem vagy ellenállok a Valóságnak, az is nagyon elfáraszt. Az ellenállás is komoly, fárasztó munka J

2. Nem lehetek kipihent. (Pedig élvezném J)

·         Ilyenek jutnak eszembe: „Aki nem dolgozik ne is egyék.” „Előbb a munka, aztán a pihenés.”

·         Mert akkor nincs ésszerű kifogás, ha valamit el kell végezni, amihez épp nincs kedvem. A fáradtsággal takarózhatok J

·         Ha kipihent vagyok nem szeretnek azok, akik azt hiszik (amit én is), hogy a feladatokat el kell végezni. (Már megint a „szeretetrevanszükségem”-re lyukadok ki J)

A KONTROLL ILLÚZIÓJA

Nagyon kedves ÖnMunkás társam Munkáját ajánlom nektek. Az egyik leggyakoribb hiedelmünkbe visz, a kontroll birodalmába. Ezen belül pedig a 'Tudnom kell' ösvényén kirándulhatunk el vele! 

"Ne légy óvatos, még kárt okozhatsz magadban. Hagyd, hogy az élet éljen téged.” /Byron Katie/

„Az önvizsgálat segít a szenvedő elmének, hogy kimozduljon a valósággal való vitázásból. Segít nekünk, hogy haladni tudjunk az állandó változással. A változás így is, úgy is megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem." /Byron Katie/

Oravecz Andi blogján olvasva Katie  sorait , rájöttem, hogy az az érzés, ami most bennem van  és eddig nem tudta az elmém beazonosítani, valójában a gyász érzése. Most úgy érzem magam, mint akit veszteség ért: elveszítettem a gyerekeimet, a páromat, az eddigi életemet, vagyis azt, amit eddig gondoltam róluk….

Az elmém folyamatos „kereső” üzemmódban van , kétségbeesetten kapaszkodik bele újabb és újabb gondolatokba….Egyelőre, mint a tengerész a viharban próbálok talpon maradni, figyelem magam…csinálom az önmunkát…..

„ Fájdalmas azt hinni, hogy tudod, mi a legjobb a gyerekeid számára. Reménytelen. Amikor azt gondolod, hogy meg kell védened őket, szorongást és függőséget tanítasz. A legjobb mód, az egyetlen hatékony mód az, ha példával jársz elől, és senkire nem kényszeríted rá az akaratodat” / Byron Katie/

Több mint negyven éve élem az életem hiedelmeim sokaságával a fejemben, amelyek közül a legerősebb a kontroll illúziója miszerint elhittem azt, hogy nekem kell irányítanom az életemet, különben megszégyenülök.

Hála, hála az Univerzumnak, a páromnak, Andinak…mindenkinek és persze magamnak, hogy végre rájöttem mitől is félek valójában…Az már csak hab a tortán, hogy egy másik hiedelem gyerekemet is magamhoz tudtam ölelni: Őt úgy hívják, hogy „ büntetnem kell!”

Íme egy munkám magamnak, magamról…, ha másoknak is segít annak örülök.

Tudnom kell mi fog történni

1. a párkapcsolatomban
2. a gyerekeim életében
3. a munkámban,

készenlétben kell lennem, különben megszégyenülök, bántani fognak.

1. Tudnom kell mi fog történni a párkapcsolatomban.

Igaz ez? Tudnom kell mi történik éppen a párommal, vagy mi fog történni, mit gondol, mit érez, mit mond ( és annak milyen kihatása lesz rám nézve, hiszen valójában ettől félek) miközben nem tudom? Nem.

Hogyan reagálok, amikor elhiszem, hogy tudnom kellene mi történik a párommal , milyen megélései lesznek, és a valóság az, hogy nem tudhatom…. Megszégyenülök az azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó, mások jobbak nálam, nem tudom képviselni, felvállalni , megmutatni magamat. Mások negatívan ítélnek meg J.

Velem még ezt is meg lehet csinálni…szánalmassá, kiszolgáltatottá, nevetségessé  válok.

Gyilkos indulatok kerítenek a hatalmukba. Úgy érzem meg kell őt büntetnem. Fizikai fájdalmat akarok neki okozni. Tudom mire vágyik és azt megvonom tőle…ugyanakkor iszonyúan szenvedek. Utálom magam, amiért, nem vagyok képes irányítani. Dühös vagyok magamra, amiért ennyire függő vagyok, egy másik embertől várom a boldogságomat. Marcangolom magam, amiért nem tudok különleges lenni a számára…., hogy szeressen engem… Még a Sorsra is haragszom, hogy folyton olyan helyzetekbe kerülök, ahol megszégyenülhetek. Menekülök…menekülök…menekülök…

Mikor jutott először eszembe ez a gondolat, hogy tudnom kell mi történik? Gyerekkoromban, , testvérem születése kapcsán…jött egy másik nő az én világomba (4 éves voltam) és osztoznom kellett vele….nagyon sokat büntettem gyerekkorunkban. Szintén kicsi voltam még, megbeszéltük az unokanővéremmel, hogy átjön hozzám játszani, és ő nem jött el. Amikor legközelebb találkoztunk: nagyon megvertem.  Megbüntettem, mert fájdalmat okozott nekem.

Mire jó nekem ez a gondolat, mire használom, hogy tudnom kell mi történik a párkapcsolatomban? Mitől félek, mi történne ha nem tudnám többé elhinni, hogy tudnom kell….Váratlanul egy kiszolgáltatott helyzetbe kerülnék ( tudom, hogy csak a gondolataimnak vagyok kiszolgáltatva J ) 

Olyan dolgokat kellene megtennem, amiket nem akarok….pl. elköltözni, a gyerekemet ritkábban látni., anyagi problémákat megélni...és persze attól is félek, hogy a végén egyedül maradok.

Ki lennék a gondolat nélkül, hogy, tudnom kell mi történik a párkapcsolatomban…?

A szabadság jut először eszembe, meg az, hogy mennyivel fittebb lennék, ha nem fárasztanám le magam ezzel a folyamatos készültséggel…

Elképzelem, hogy feladnék egy társkereső hirdetést: „ keresem azt a bolondot, aki társam lenne az önismeret útján, aki el tudja fogadni, ha néha befordulok és megértően tud nekem segíteni az elakadásaimban” Basszus, hiszen megtaláltam ezt az embert! Én vagyok az! Sőt a valóság annyira kedves, hogy még a párom is ilyen J.

Élvezném a kreatív elmém ötleteit. Sokkal több dologba belefognék, , kíváncsian figyelném a valóságban felbukkanó lehetőségeket , örömmel venném a változásokat.

Megfordítások: 
Nem kell tudnom mi történik a párkapcsolatomban.

- A valóság az, hogy minden igyekezetem ellenére fogalmam sincs mi fog történni benne.

- Amikor elváltam a férjemtől, szintén nem tudtam mi fog történni, rettegtem, fájtam, rossznak ítéltem a helyzetet és most utólag visszanézve a lehető legjobban alakultak a dolgok, amiért hálás vagyok.

- Amikor jött egy gondolat, hogy majd megint az fog történni, hogy….. és én megengedtem magamnak, hogy éppen ne akarjam tudni mi lesz…..a valóság teljesen máshogy alakult, mint az eredeti gondolatom előre vetítette. 
"A valóság mindig kedvesebb." (BK)

Tudnom kell mi történik bennem, a gondolataimban…..

- Minden törekvésem arra irányul, hogy kontroll alatt tartsam saját magam: hogyan viselkedjek, hogy nézzek ki, mit érezzek…Sokszor elnyomom az érzéseimet, büntetem magam, nem engedem meg magamnak, hogy szeressek….Félek attól, hogy fájni fog…..Hú ez nagyon durva most, hogy leírtam…Apukámnak ezek voltak az utolsó szavai:” nem akarom, hogy fájjon…..”Ugyanakkor  éltem át egy kontroll nélküli állapotot , amikor elfogadtam a valóságot, más állapotba kerültem, éreztem a halál közelségét és annyira szépnek láttam…nem tudtam elhinni, hogy bármi baj lenne vele.

- Félek megtapasztalni ki vagyok én valójában, félek attól, hogy egy-egy helyzetben milyen gondolatommal fogok találkozni és arra hogyan reagálok….és az esetleges reakcióim alapján nem fogom tudni többé beazonosítani magamat olyannak, amilyennek hiszem magamat.

Nem kell tudnom mi történik majd a gondolataimban….

- Úgyse tudom..

- Amikor nem akarom előre tudni a forgatókönyvet, nem keletkezik bennem feszültség.

- Amikor felmerül egy stresszes gondolat és rögtön felteszem az igaz ez? kérdést pláne, ha megfordítom máris enyhülést tapasztalok.

Köszönöm Andinak a névtelenül kommentálókkal kapcsolatos sorait, gyönyörű volt…Én nem szoktam kommentálni sem névtelenül, sem sehogyan, csak csinálom az önmunkát magamnak. Mégis nagyon megérintve éreztem magam, amikor azt írta, hogy aki még a nevét sem vállalja az „nem fontos önmagának”. Ezért határoztam úgy, hogy megmutatom az egyik munkámat, mert „a fontos vagyok magamnak” gondolat egyáltalán nem stresszes számomra.  Gabi


Köszönöm az őszinte megosztást!
Misi